Üzleti élet felsőfokon
2024. Április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma

82 éves korában hunyt el Sas József

Az utolsó napokban senkit nem engedtek be hozzá. A Blikk számolt be róla még január elején, hogy a humorista koronavírus fertőzéssel került kórházba, ahol kapott ugyan oxigént, de nem kellett lélegeztetőgépre csatolni. Eleinte arról szóltak hírek, hogy jobban van, viszont állapota mégis romlásnak indult. Az utolsó napokban senkit nem engedtek be hozzá, szerettei sem tudtak […]

Az utolsó napokban senkit nem engedtek be hozzá.

A Blikk számolt be róla még január elején, hogy a humorista koronavírus fertőzéssel került kórházba, ahol kapott ugyan oxigént, de nem kellett lélegeztetőgépre csatolni. Eleinte arról szóltak hírek, hogy jobban van, viszont állapota mégis romlásnak indult. Az utolsó napokban senkit nem engedtek be hozzá, szerettei sem tudtak elbúcsúzni tőle.

2018-ban már egészségi állapotára hivatkozva mondott le fellépéseket, illetve 2019-ben thaiföldi nyaralása során kétoldali agyvérzést is kapott. A helyi kórházban sikerült stabilizálni állapotát, onnan betegszállító repülővel szállították haza. A járványhelyzetben feleségével együtt nagyon óvatosak voltak, igyekezték óvni egészségüket.


Feleségével, Komjáti Zsuzsával 1977 óta házasok voltak, két gyereket neveltek fel. Munkássága során megkapta a Jászai Mari-díjat, az Érdemes művész elismerést, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2003-ban pedig a Kiváló művész-díjat.

A színészt szűk családi körben helyezték végső nyugalomra a Kozma utcai temetőben. (Telex)

Kép:  Soós Lajos/MTI/MTVA

További híreink