AZ OLDAL TESZT ÜZEMMÓDBAN FUT.
Üzleti élet felsőfokon
2021. Március 03. Szerda, Kornélia

A leggazdagabb magyar is megszólalt a Gamestopról

„Veszélyesen közel voltunk a teljes rendszer összeomlásához.”

Úgy tűnik ennek egyáltalán nincs tudatában sem a közvélemény, sem pedig a kongresszus és a törvényhozók” – foglalta össze a január végi, a Gamestop-sztori kicsúcsosodásakor jellemző piaci helyzetet Thomas Péterffy (Péterffy Tamás) befektetési szakember, az Interactive Brokers Group alapítója és elnöke, aki 24,5 milliárd dolláros vagyonával a világ leggazdagabb magyar származású üzletembere

Hétköznapi, kispályás befektetők megfogadtak egy tippet Reddit közösségi oldalról, és magukhoz vették a rég elfeledett videojáték-kereskedő Gamestop részvényeinek kontrollját, részben azért, hogy borsot törjenek a részvényeket shortoló befektetők orra alá, akiknek az akció több milliárd dollárba került, miután az árfolyam kilőtt.  Ez az akció egyéb, gyakran shortolt részvényeket, például az AMC papírjait is érintette.

Péterffy, akinek cége, az Interactive Brokers az egyik legnagyobb elektronikus tőzsdei kereskedőplatform a világon, a Gamestop-sztori kapcsán arra figyelmeztetett egy, a Marketwatchnak adott interjúban, hogy ez az úgynevezett short squeeze eléggé kellemetlenül érintette a klíringházakat és számos brókercéget arra kényszerített, hogy védeni próbálják magukat a fedezeti követelmények felemelésével, és adott részvényekben való kereskedés korlátozásával annak érdekében, hogy ne uralkodjon el széleskörű káosz a piacon. 

Az ügyben csütörtökön kezdődött a Wall Street-i hedge fund menedzsereknek, a Robinhood kereskedőplatform és a Reddit vezetőinek a meghallgatása a kongresszus előtt.

forrás Forbes