Üzleti élet felsőfokon
2024. Március 29. Péntek, Gedeon, Johanna

Orbán: nem beszélhetünk könnyítésről

Az idősotthonok látogatási tilalmának feloldásáról még gondolkodnak. A miniszterelnök szerint könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni, de az idősotthonokban lakók látogatásának kérdését meg fogják fontolni – Orbán Viktor erről járványügyi konzultációjának szerdai, második fordulója után, a Facebookra feltett videójában beszélt.  A kormányfő hangsúlyozta: fontos nap a mai, mert ma kezdenek oltani a kínai vakcinával. „Nekem is […]

Az idősotthonok látogatási tilalmának feloldásáról még gondolkodnak.

A miniszterelnök szerint könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni, de az idősotthonokban lakók látogatásának kérdését meg fogják fontolni – Orbán Viktor erről járványügyi konzultációjának szerdai, második fordulója után, a Facebookra feltett videójában beszélt.

 A kormányfő hangsúlyozta: fontos nap a mai, mert ma kezdenek oltani a kínai vakcinával. „Nekem is reményt ad ez, hogy talán valamikor a jövő héten a védekezés irányítói is sorra kerülhetnek” – tette hozzá. A miniszterelnök értékelése szerint a helyzet nem könnyű. Mint mondta: egyszerre van velünk a jó hír, hogy több vakcina érkezett, és ezért megnő majd a beoltottak száma, de közben a harmadik hullám fenyegeti Magyarországot.


„Ez a két tendencia, ez a két görbe fut egymással szemben” – mutatott rá Orbán Viktor, aki a konzultáció során meghallgatott járványügyi szakemberek nevében is azt kérte, hogy minél többen oltassák be magukat. A kormányfő ugyanakkor kijelentette azt is: „könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni”.

Elmondta: egy olyan kérdés van, amelyet meg fognak fontolni. Az idősotthonok lakói – akiket már 80 százalékban átoltottak – sokat szenvednek amiatt, hogy nem látogathatják őket, és ők sem hagyhatják el az intézményeket. Itt szeretnénk valami emberileg elfogadható megoldást találni – emelte ki.


Orbán Viktor háromnapos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében kedden elsőként az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt. A kormányfő a tanácskozás után Facebook-videójában azt mondta: óvatosságra intenek a szakemberek.

Forrás: MTI

Kép: demokrata.hu

További híreink