Üzleti élet felsőfokon
2024. Március 28. Csütörtök, Hajnalka

Sztrájk a B. Braun Medical Kft. gyöngyösi gyárában

8 százalékos bérfejlesztést követelnek. László Zoltán a munkavállalók érdekképviseletét ellátó Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, az MTI-nek elmondta: követelésük az 1600 fős teljes dolgozói létszámra vonatkozóan egységesen 8 százalékos bérfejlesztés. A megmozdulás után az alelnök közölte, hogy a fizikai dolgozók kevés kivétellel csatlakoztak a kétórás figyelmeztető sztrájkhoz. A két nappalos műszakban dolgozó fizikai állomány több mint […]

8 százalékos bérfejlesztést követelnek.

László Zoltán a munkavállalók érdekképviseletét ellátó Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, az MTI-nek elmondta: követelésük az 1600 fős teljes dolgozói létszámra vonatkozóan egységesen 8 százalékos bérfejlesztés.

A megmozdulás után az alelnök közölte, hogy a fizikai dolgozók kevés kivétellel csatlakoztak a kétórás figyelmeztető sztrájkhoz. A két nappalos műszakban dolgozó fizikai állomány több mint 600 fővel csatlakozott, míg az éjszakás műszak tagjai aláírásukkal hasonló arányban támogatták a kezdeményezést.  Az alelnök hangsúlyozta: a gyár dolgozói szükség esetén újabb munkabeszüntetésre is hajlandóak.

Jelezte: legközelebb szerda délelőtt egyeztetnek a B. Braun képviselőivel, és reményeik szerint ezúttal már szó esik a bérekről is, mert eddig csak a mai figyelmeztető sztrájk lebonyolításának körülményeiről tárgyaltak – fogalmazott.     Horn Péter, a B Braun vállalatcsoport vezérigazgatója az MTI megkeresésére elmondta: 2018-ban, 2019-ben és tavaly, átlagosan évi 10 százalékos béremelést hajtottak végre a gyöngyösi üzemben. Ezt az ütemet azonban az idén az koronavírus-járvány miatt jelentősen visszaesett megrendelési állomány miatt nincs lehetőségük fenntartani. A cég orvosi eszközöket gyárt, túlnyomó részt műtéti, illetve infúziós és transzfúziós felhasználásra, ezek iránt az ilyen jellegű beavatkozások nagy arányú elmaradása, illetve halasztása miatt megcsappant a kereslet – tette hozzá.

A vezérigazgató szerint korrekt és tisztességes a cég idei évre szóló ajánlata, amely a fizikai dolgozókra vonatkozóan 2-5,4 százalékos, sávos béremelést és az ösztönzők 9-20 százalékos emelését tartalmazza, míg az adminisztratív állomány számára változatlan alapbér mellett az eddigi egy helyett 2 havi bónuszt tesz elérhetővé.  

Forrás: MTI

Kép: bbraun.hu

További híreink