Üzleti élet felsőfokon
2024. Március 29. Péntek, Gedeon, Johanna

10 ezer forintot oszt és vakcinalottóra hívja az oltottakat Józsefváros

Aki két oltást kapott vagy kap és rászorulónak minősül, 10 ezer forinthoz juthat a kerületben, öten pedig bruttó 150 ezer forintot is nyerhetnek. A Józsefvárosi Önkormányzat szeptember 9-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén határozott arról, hogy 10 ezer forint „egészségvédelmi támogatásban” részesíti azokat a józsefvárosi rászoruló lakosokat, akik idén december 31-ig mindkét koronavírus elleni oltást megkapták – […]

Aki két oltást kapott vagy kap és rászorulónak minősül, 10 ezer forinthoz juthat a kerületben, öten pedig bruttó 150 ezer forintot is nyerhetnek.

A Józsefvárosi Önkormányzat szeptember 9-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén határozott arról, hogy 10 ezer forint „egészségvédelmi támogatásban” részesíti azokat a józsefvárosi rászoruló lakosokat, akik idén december 31-ig mindkét koronavírus elleni oltást megkapták – közölték. A Janssen-vakcina esetében egy oltással kell számolni.

Az önkormányzat szerint a támogatásban azok részesülhetnek, akiknek a családjában az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 250 százalékát, azaz 71 250 forintot. A támogatás feltétele, hogy a kérvényező családjában minden nagykorú személynek kell oltással rendelkeznie (kivéve, ha orvosi igazolása van arról, hogy nem oltható), és az oltásról szóló igazolást/igazolásokat be is kell mutatnia a kérelmezőnek a támogatás igénylésekor. A támogatási kérelem benyújtásának határideje 2022. január 15.

Az önkormányzat felhívta rá a figyelmet, hogy a kérelemben részesülők körében, akik a rendelet hatályba lépését követően vették fel az oltásokat, 5 fő számára az önkormányzat bruttó 150 000 forintot sorsol ki a jövő év, vagyis 2022 elején.

A támogatás igényléséhez szükséges formanyomtatvány felvehető a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Támpont Információs Szolgálatán minden hétköznap munkaidőben (1082 Budapest, Baross u. 63-67.) és Családtámogatási Irodáján (1082 Budapest, Baross u. 69, bejárat a Német utca felől) ügyfélfogadási időben. A kérelem a Családtámogatási Irodán nyújtható be személyesen. A kérelmezőnek valamennyi nagykorú családtag oltottságát igazoló iratokat egyszerre kell bemutatnia ügyfélfogadási időben – írták.

A közlemény szerint a Józsefvárosi Önkormányzat eddig is erőn felül tett a járvány hatásainak enyhítéséért, a jelenlegi elsődleges céljuk pedig, hogy az év hátralévő részében az eddig be nem oltott lakosok közül minél többen jelentkezzenek a vakcinára. Annak érdekében, hogy az előny ne járjon hátrányos megkülönböztetéssel, a támogatás attól függetlenül jár, hogy az oltás felvétele a rendelet elfogadását követően vagy azt megelőzően történik – hangsúlyozták. A tapasztalatok szerintük arra is rámutatnak, hogy a regisztrációs folyamat gyakran hátráltatja az oltás felvételét. „Ezért a józsefvárosi képviselő-testület felkérte a polgármestert, hogy tegyen javaslatot a kormány felé a kötelező előzetes oltási regisztráció és időpontfoglalás eltörlésére és egy mindenki számára elérhető tömeges oltási program kidolgozására.”

Forrás: hvg.hu

Fotó: hvg.hu

További híreink