Üzleti élet felsőfokon
2022. December 06. Kedd, Miklós

18 fokra fűthetik maximum az állami intézményeket, jön a 11 százalékos állampapír

Tegnap maratoni kormányülés volt, a fő téma az energetikai- és a gazdasági helyzet volt, ma a kormányinfón Gulyás Gergely jelentette be, milyen döntések születtek tegnap.

Gulyás Gergely erről beszélt:

  • Európában gázellátási problémák vannak, ez egyelőre Magyarországot nem érinti.
  • A gázár 10-15-szörésére nőtt bő egy év alatt.
  • Csökkenteni kell a gázfelhasználást, a kormány a takarékoskodást magán kezdi – a kórházakat és a szociális intézményeket leszámítva – az állami szervek és az állami cégek számára 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írtak elő. Az illetékes szakminiszterek tesznek majd javaslatot arra, hogyan viszik ezt végbe. Gulyás kérdésre azt mondta, hogy az állami intézményeket télen 18 fokra fogják majd maximum fűteni.
  • Az átlagos fogyasztással egy magyar háztartásnak 180 ezer forint lenne most a rezsi piaci áron, rezsicsökkentéssel ez (áram és gáz) most 25 ezer.
  • Mindenkit arra kér a kormány, hogy az ésszerűség keretén belül takarékoskodjanak.
  • Tűzifa- és barnaszénprogramot hirdet a kormány.
  • Az erdőgazdaságoknál is lehet majd közvetlenül tűzifát venni, hatóságiáras terméke lesz ez is (szerdán jelentik be, hol mennyiért lehet majd venni); legalább 10 köbméter fát mindenki fog tudni kapni a fűtési szezon kezdetéig; ezzel a lehetőséggel egyszer bárki élhet jövedelmi viszonyoktól függetlenül.
  • Állami elővásárlási programot írnak ki a barnaszénre (gyakorlatilag ez exporttilalom), 50 ezer tonnáról akár 280 ezer tonnára emelhető a kitermelés, az ehhez szükséges lépéseket meg fogják tenni.
  • Az energiaintenzív kkv-knak külön támogatási programot indít a kormány, hogy megvédje a munkahelyeket (gázra és áramra is).
  • Távhő: a lakossági árak maradnak. Minden lakást felszerelnek mérőórával, ezt pótolni fogják (4-5 év alatt mehet végbe) – a fedezet: az ipari fogyasztók díját emelik 28 fillérrel.
  • EU-s tárgyalások: a források átlátható elköltése Gulyás szerint közös érdek, mindenben eleget tettek a Bizottság kérésének (ez a kondicionalitási, más szóval a jogállamisági eljárást érinti, Brüsszel ezt akarja lezárni először);
  • Új állampapír-stratégia: az ÁKK ezt el is fogadta, egyes állampapírok hozamát megemelik, és újakat is bocsátanak ki, aminek az induló kamata eléri a 11 százalékot (ezzel magasan verik a banki betéti ajánlatokat.
  • Megemelkedő rezsiszámlák: az MVM nem kommunikált teljesen tisztán, a diktálós ügyfeleknél emelkedhettek meg a számlák, a kormány nevében Gulyás elnézést kért, ami miatt nem volt egyértelmű a kommunikáció, javítanak ezen.
  • Önkormányzatok: „mindenkit szorít a cipő”, a kormány tárgyal az önkormányzatokkal, de mindenkinek magán kell kezdenie a spórolást, igyekeznek majd segíteni, ahol tudnak – konkrétumot itt nem mondott a miniszter. Azt mondta, az önkormányzatoknak engedhetik, hogy hitelt vegyenek fel, ez is egy megoldás.
  • Kérdésre válaszolva azt is mondta, hogy a kormány fel fog lépni, hogy az állami MVM adjon árajánlatot az önkormányzatoknak, sok településvezető panaszkodott, hogy a szolgáltatóktól a hektikusan változó piaci árak miatt már ajánlatot sem kapnak, nem tudnak velük a következő évre előre leszerződni.
  • Árstopok: ezek meghosszabbításáról a következő kormányülésen döntenek, ez a következő két hétben lehet majd valamikor.
  • EU-s terv és orosz gázársapka: várják a részleteket, egyelőre nem mondott erről többet. A kormány politikai narratívája az, hogy a szankciók miatt szálltak el az árak.
  • Izgalmas volt, hogy az orosz gázárra kivetni tervezett árplafon kapcsán azt mondta, hogy ha árkorlátozást vetünk ki olyan termékre, amit magunknak nem tudunk megtermelni (az EU nem önellátó gáz tekintetében), akkor abból hiány lesz.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

forrás – forbes.hu