AZ OLDAL TESZT ÜZEMMÓDBAN FUT.
Üzleti élet felsőfokon
2021. Szeptember 27. Hétfő, Adalbert

A Xiaomi dobja a „Mi” márkanevet

A kínai cég kivezeti portfóliójából a „Mi” márkanevet, erősítette meg a cég szóvivője.

Persze ez nem jelenti azt, hogy például a Xiaomi Mi telefonok rögtön eltűnnek a semmibe: az idei év harmadik negyedévétől kezdve minden, eddig „Mi” ernyő alatt megjelenő termék egyszerűen a „Xiaomi” név alatt érkezik.

A cég elmondása szerint a lépés célja, hogy világszerte egy egységesebb márkaarculatot tudjanak megvalósítani. A folyamat egyes régiókban lassabban megy majd végbe, így a „Mi” márkajelzés fokozatosan tűnik el.

A Redmi brandtől viszont nem válnak meg, azt továbbra is használják. A közlemény alapján míg a Xiaomi névvel ellátott termékek továbbra is a prémium szegments képviselik, addig a Redmi a kedvezőbb árú, fiatalabb korosztályt célzó eszközök márkája marad.

Forrás: 24.hu

Fotó: Getty Images