Üzleti élet felsőfokon
2024. Március 28. Csütörtök, Hajnalka

A Yettel együttműködik a Debreceni Egyetemmel

Digitális kompetenciafejlesztés és tanárképzés is szerepel a négyéves programjukban.

Digitális kompetenciafejlesztés és tanárképzés is szerepel a négyéves programjukban.

Digitális kompetenciafejlesztés, tanártovábbképzés és digitális oktatási anyagok fejlesztése áll a középpontjában annak a négy évre szóló együttműködési megállapodásnak, amelyet a Debreceni Egyetem kötött a Yettel Magyarországgal. A pedagógusok digitális kompetenciafejlesztését célzó kooperációt egy közelmúltban sikeresen zárult közös pilot képzés alapozta meg. Ez a mobilszolgáltató Hipersuli digitális oktatási programja volt, amelyben a résztvevő tanárok egy kétszer harminc órás akkreditált képzésen vehettek részt, majd az egyetem kétszemeszteres felsőfokú szakképesítését is megszerezhették. 

A kétszer harminc órás, mentorálással támogatott – a Debreceni Egyetem docense, Csernoch Mária által összeállított – akkreditált pedagógus továbbképzés célja az, hogy a digitális kompetenciák fejlesztésével és a digitális eszközökkel történő oktatásra való felkészítéssel a tanárok biztos alapokkal rendelkezve jelentkezhessenek az egyetem képzésére. A kurzusra a Yettel Hipersuli programjában résztvevő tanárok mellett más iskolák pedagógusai is jelentkezhettek.

Dávid Zoltán, stratégiai vezérigazgató-helyettes (Yettel), valamint Dr. Keményfi Róbert dékán, egyetemi tanár (Debreceni Egyetem)

Az együttműködési megállapodás aláírása alkalmából a felek a legjobb gyakorlatokat bemutató szakmai napot szerveztek a berettyóújfalui Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, ahol az érdeklődők olyan újfajta oktatási módszertanokkal is megismerkedhettek, mint a digitális helyesírás és a digitális regényfeldolgozás, de a kémiai vegyjelekkel történő Excel programozásba is bepillantást nyerhettek.

 „Új fejezet kezdődött digitális oktatási programunk, a HiperSuli életében, eddig ugyanis főként alsó és felső tagozatos tanárok szemléletformálására, oktatásmódszertani megújulására fókuszáltunk. A Debreceni Egyetemmel való együttműködésünk megadja annak a lehetőségét, hogy közvetlenül hozzájáruljunk a jövő pedagógus utánpótlásához, újabb szintet lépve a fiatalok digitális képzettségének elősegítésében”– mondta Dávid Zoltán, a Yettel stratégiai vezérigazgató-helyettese a megállapodás aláírását követően.

 „A Debreceni Egyetem számára megtisztelő, hogy képzési kínálatának gyarapításában a jövőben Magyarország egyik legnagyobb telekommunikációs cégével működhet együtt. A közös munka során a nem informatikus képzettségű és végzettségű pedagógusok olyan korszerű ismereteket sajátíthatnak el, amelyekkel saját tantárgyuk oktatási módszertanát tudják megújítani, mindezt az egyetem akkreditált szakirányú továbbképzésének keretében” – tájékoztatott Csatár Péter, a DE Bölcsészettudományi Kar stratégiai és gazdasági dékánhelyettese.

Forrás: https://kreativ.hu/cikk/a-yettel-egyuttmukodik-a-debreceni-egyetemmel

További híreink