Üzleti élet felsőfokon
2024. Március 28. Csütörtök, Hajnalka

Az egyetemeket is elérte az infláció: így emelkednek idén a tandíjak

Több felsőoktatási intézmény úgy döntött, emel az önköltséges képzések árain.

A gazdasági szakokat jóval drágábban hirdetik, mint tavaly ilyenkor, míg a bölcsész-, a mérnöki, az informatikai és az orvosi képzések tandíja nem változott – írja az Eduline.

A gazdasági szakok továbbra is nagyon népszerűek, sok hallgató önköltséges formában is vállalja, ám idén ez sokkal többe kerülhet, mint az eddigi években. Az egyik vidéki egyetem 25 ezer forinttal emelt a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing, valamint a pénzügy és számvitel szak tandíján, de van olyan budapesti felsőoktatási intézmény, ahol az idén ősszel beiratkozók 80 ezer forinttal fizetnek majd többet félévente, mint azok, akik 2022 szeptemberében kezdték el a szakot.

Jellemzőbb azonban a 40-50 ezer forintos áremelkedés – mind Budapesten, mind vidéken –, ami a hét féléves képzéseken tanulók számára

a diploma megszerzéséig 300-350 ezer forintos plusz anyagi terhet jelent.

Az évről évre több mint tízezer felvételizőt vonzó gazdálkodási és menedzsment szakot például a legnagyobb budapesti egyetemek a 2023-as felvételin 280 és 550 ezer forint közötti féléves tandíjjal hirdetik, míg a vidéki tudományegyetemeken 225 és 350 ezer forint közötti önköltséget szabtak meg. A kisebb főiskolák és egyetemek közül több ugyanakkor 200 ezer forint körüli tandíjat kér az ősszel kezdő hallgatóktól.

A jogászképzések egy része is drágább, mint tavaly. A három budapesti jogi karon – az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen – változatlanok az árak, a vidéki egyetemeken viszont 10-15 ezer forinttal kell majd többet fizetniük egy szemeszterért a 2023 szeptemberben beiratkozóknak, mint azoknak, akik korábban kezdték az egyetemet. A tandíj így is 270 és 300 ezer forint között mozog, ami teljesen átlagos önkötlségnek számít a magyar felsőoktatásban.

A legnépszerűbb bölcsész- és társadalomtudományi képzések árai a legtöbb egyetemen nem emelkednek. A budapesti intézményekben ősztől is a tavalyi árakon indulnak az anglisztika, a pszichológia, valamint a kommunikáció- és médiatudomány képzések, de nem változnak az árak a budapesti egyetemek informatikai és mérnöki képzésein sem, de a pedagógusképzések és az egyébként is a legdrágább – félévente 1 350 ezer forintba kerülő – orvosi és fogorvosi képzések díjai sem lesznek magasabbak.

Nyitókép: skynesher/Getty Images

forrás infostart.hu

További híreink