Az USA-ban már nincs járványhelyzet
Három év után hivatalosan is véget ért a koronavírus-járvány miatt kihirdetett országos veszélyhelyzet.
Joe Biden elnök aláírta az erről szóló törvényt, ami az elnöki hivatal szerint ha törvényerőre emelkedik, akkor megszünteti a Covid-19-világjárványhoz kapcsolódó veszélyhelyzeti intézkedéseket.

A közegészségügyi veszélyhelyzet május 11-én veszíti érvényét az Egyesült Államokban.
Joe Biden nem értett egyet a kongresszus határozatával, de miután a képviselőház után a szenátus is elfogadta azt márciusban, nem fog vétót emelni.
A kongresszus 435 tagú alsóháza februárban szavazott a republikánus többség által beterjesztett jogszabályról, és ezt csaknem kétszáz demokrata párti képviselő utasította el.
Az országos veszélyhelyzet olyan jogosítványokat adott a kormányzat kezébe, amelyek megkönnyítették a járvány elleni intézkedések meghozatalát. A mindennapi életben viszont a hivatalosan még élő járványügyi veszélyhelyzet kevéssé éreztette hatását az elmúlt hónapokban.
Az Egyesült Államokban 2020. január 30-án kihirdetett közegészségügyi veszélyhelyzetet az akkori elnök Donald Trump hirdette ki, majd 2020. márciusában az országos veszélyhelyzetet is bevezették.
A Covid-19 világjárványnak hivatalos adatok szerint az Egyesült Államokban több mint 1,13 millió halálos áldozata volt.
Nyitókép: CROCOTHERY/Getty Images
forrás infostart.hu