Üzleti élet felsőfokon
2024. Július 20. Szombat, Illés

Az USA és Ukrajna a G7-találkozó keretében köti meg a kétoldalú biztonsági megállapodást

Az Egyesült Államok és Ukrajna egyeztetései lezárultak.

A két ország elnöke aláírja a kétoldalú biztonsági megállapodást a G7-ek olaszországi csúcstalálkozójának keretében – erősítette meg a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója szerdán újságíróknak.

Jake Sullivan, az Európa felé tartó elnöki repülőgép fedélzetén tartott sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy Joe Biden amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a világ vezető nyugati gazdaságai csúcstalálkozójának részeként négyszemközt tárgyal majd Ukrajna jelenlegi és jövőbeli, erőteljes amerikai támogatásának formáiról.

A nemzetbiztonsági tanácsadó beszámolt arról, hogy a kétoldalú biztonsági megállapodás összhangban van a 2023 júliusában, a NATO vilniusi csúcstalálkozóján kiadott nyilatkozattal, amelynek nyomán eddig 15 ország kötött kétoldalú biztonsági megállapodást Ukrajnával, és ezt most az Egyesült Államok is megteszi.

A dokumentum világossá teszi, hogy az amerikai támogatás Ukrajna számára hosszú távú, valamint együttműködést tartalmaz különösen a védelem és biztonság terén – fogalmazott Jake Sullivan, és hozzátette, hogy Washington ezzel is demonstrálni akarja kiállását az ukrán emberek mellett, és biztosítja Ukrajna biztonsági szükségleteit, nemcsak a jelenre, hanem a jövőre vonatkozóan is.

A fehér házi tisztségviselő megjegyezte, hogy a békét Ukrajnában alá kell támasztani az ország saját védelmi képességeinek megteremtésével, amivel elriaszthat egy jövőbeli agressziót.

Az ukrán haderő támogatásával kapcsolatban Jake Sullivan nem erősítette meg azt a sajtóértesülést, hogy az Egyesült Államok már elküldött egy újabb Patriot rakétarendszert, ugyanakkor közölte, hogy Joe Biden elnök számára elsődleges prioritás az ukrán légvédelmet további rendszerekkel ellátni.

A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója közölte, hogy a G7-ek találkozójának napirendjén szerepel majd a háború kitörése óta lefoglalt orosz vagyonok felhasználása Ukrajna támogatására. Elmondta, hogy egy erről szóló megállapodás nyomán a részletek kidolgozása következhet, de megjegyezte, hogy az orosz eszközök felhasználásával nem várnának egy „meghatározatlan jövőbeli időpontig”, hanem ezeknek az Ukrajna gazdasága számára szükséges erőforrásként kell szolgálniuk.

hirado.hu

fotó: istock

További híreink