Üzleti élet felsőfokon
2024. Április 19. Péntek, Emma

Baj van az eredetiségvizsgálattal, összeomolhat a használautó-piac

2005 óta nem emelkedtek a díjak, a vizsgaállomásoknál egyre nagyobb a veszteség.

Minden eddiginél több, közel 827 ezer személygépkocsi cserélt tulajdonost tavaly, ez 1,2 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit, közben azonban orvosolni kellene egy súlyos problémát: az eredetiségvizsgák díja 2005 óta változatlan, így pedig rengeteg eredetvizsgáztató hagyja el a pályát, vagy kénytelen bővíteni a korábbi szolgáltatásainak a körét, szükség hozta megoldásként a túlélésért – írja a hellovidek.hu.

Az eredetiségvizsgálat egy olyan hatósági eljárás, mely a jármű okmányainak és azonosító adatainak eredetiségét hivatott eldönteni. 1998-ban egy belügyminisztériumi rendelet alapján szabályozták a külföldről származó járművek első magyarországi forgalomba helyezését megelőzően a kötelező eredetiségvizsgálatot.

Az eredetiségvizsgálat célja igazolni és felülvizsgálni azt a tényt, hogy a gépjármű állapota megegyezik a gyári eredeti állapottal. Ami minden jármű esetében könnyen ellenőrizhető, az az alvázszám, a jármű színe, motor, szélvédő, ülés, karosszéria, ezért az eredetiségvizsgálat elsősorban ezekre a beazonosítható tételekre irányul. Ezek mellett még számos olyan lehetőség van, mely segíti a beazonosítást, hiszem a vizsgálat technológiái lehetővé teszik bizonyos jellemzők bevizsgálását. Az így elvégzett vizsgálatok eredménye megmutatja az eredetivel való egyezést, a változatlanságot, tehát igazolja az eredetiséget.

Az eredetiségvizsgálat kizárólag az erre létrehozott állomásokon végeztethető el. A vizsgálati eredményt az igazgatási eljárásban a kiadástól számított 60 napon belül lehet felhasználni.

A szakmában dolgozók arra figyelmeztetnek, hogy hamarosan komoly gondokat okozhat országosan ez a probléma. A debreceni Félix Professional Kft. fő profilja még évekkel ezelőtt is az eredetvizsgáztatás volt, de mivel a bevételi oldalon az árak nem változtak, a kiadásokén viszont ugyancsak megugrottak, így bővíteniük kellett a profiljukat, és most már gépjárműátírást, forgalombahelyezést is végeznek a műhelyükben.

Mint kiderült, 2005-ben még jó megélhetésnek számított ez a munka, hiszen ugyanannyit kaptak az államtól, mint most, 2022-ben. Ráadásul a részesülési arány is ugyanaz maradt, vagyis egy eredetiségvizsgálat díjából 60 százalék az államé, 40 százalék marad a vizsgálatot elvégző cégnél. Eközben a költségek a sokszorosukra emelkedtek az elmúlt 18 évben, ráadásul az idén látványosan visszaesett a forgalom is.

Így néznek ki a díjtételek személyautó esetén:

  • 1400 cm3-ig: 17 000 forint
  • 1401 és 2000 cm3 között: 18 500 forint
  • 2000 cm3 felett: 20 000 forint

Nyitókép: Unsplash.com

forrás infostart.hu

További híreink