Donald Trump szerint az ukrán elnök a történelem legjobb kufára
A volt amerikai elnök botrányos kirohanást intézett Zelenszkij ellen
A volt amerikai elnök a hétvégén, egy Detroitban tartott kampány gyűlésen botrányos kirohanást intézett Volodimir Zelenszkij ellen.
Donald Trump a helyi, afroamerikai közösség mintegy 200 tagja előtt bírálta Joe Biden elnököt és gúnyos megjegyzést tett Volodimir Zelenszkijre is – írja az UNN ukrán hírportál a The New York Times beszámolója alapján.
A Republikánus párt elnökjelöltje egyebek közt azzal vádolta Joe Bident, hogy az állam túlköltekezik, ami fokozza az USA-ban az inflációt. Ugyanakkor Donald Trump azt is szóvá tette, hogy szerinte a Fehér Ház túlságosan elköteleződött a kijevi vezetésnek. Volodimir Zelenszkijről szólva Trump közölte: az ukrán elnök a történelem legjobb kufára, mert ahányszor csak az Egyesült Államokba látogat, mindig legalább 60 milliárd dollárral tér haza.
A New York Times arról is beszámolt: Trump a korábbi rasszista kijelentéseit azzal próbálta feledtetni, hogy Biden elnököt az afroamerikai közösség ellenségének igyekezett beállítani. Ennek kapcsán kritizálta a jelenlegi vezetés intézkedéseit, amelyeket az erőszakos bűnözés visszaszorítása érdekében hoztak.
kép: MTI/AP/Alex Brandon