Üzleti élet felsőfokon
2024. Március 28. Csütörtök, Hajnalka

Egy újabb rocklegenda ment el örökre

Meghalt David Crosby a The Byrds és a Crosby, Stills, Nash & Young alapító tagja.

A 81 éves zenész haláláról az rtl.hu számolt be a BBC híradása nyomán. Úgy tudni, David Crosby már régóta betegeskedett.

1941. augusztus 14-én, Los Angelesben született, édesanyja Aliph Van Cortlandt Whitehead, édesapja pedig Floyd Crosby Oscar-díjas operatőr volt. Eredetileg színésznek készült, de tanulmányait félbehagyta, hogy zenélhessen. A New York-i Greenwich Village-be költözött, ahol Bob Dylan is gyakran játszott. Fred Neil személyében Dylannel közös mentora is volt. Jim Dickson producer segítségével Crosby 1963-ban készítette el első stúdiófelvételét.

1964 elején Crosby a Jet Set nevű együttes tagjaként klubokban lépett fel. Az együttes másik két tagja Roger McGuinn (akkor még Jimnek hívták) és Gene Clark volt.

Nem sokkal később felvették a The Byrds nevet,

az együtteshez pedig Chris Hillman basszusgitáros és Michael Clarke dobos csatlakozott.

Crosby 1967-ben kikerült a zenekarból, ezután állt össze Graham Nash-sel és Stephen Stills-szel a Crosby, Stills & Nash nevű formációban. Az első koncertjüket nem máshol, mint a legendás Woodstock fesztiválon adták 1969-ben. A Crosby, Stills & Nash hatalmas sikerült lett, a woodstocki fesztiválon együtt játszottak Neil Youngal, aki később csatlakozott is a bandához,

így lett belőlük Crosby, Stills, Nash & Young.

A tagok között végül megromlott a viszony, de időnként még adtak közös koncerteket a szakítás után is. Crosby-t többször is letartóztatták, 1982-ben például kábítószerbirtoklás és fegyverhasználat miatt tartóztatták le.

Nyitókép: Forrás:Twitter/Crystal

forrás infostart.hu

További híreink