Üzleti élet felsőfokon
2024. Április 23. Kedd, Béla

Egyedülálló „játszótér” nyílt Budapesten

Hazánkban egyelőre még erősen gyerekcipőben jár az Ipar 4.0 stratégiák alkalmazása

Idén június végén nyitották meg a Bosch Rexroth Gyömrői úti telephelyén a CU.BE innovációs élményközpontot, amely multifunkciós technológiai játszótérként és oktatási központként teszi lehetővé a gyártástechnológiával és hálózatba kapcsolt eszközökkel kapcsolatos tudás megosztását.

A CU.BE azonban ennél jóval többről szól: olyan közös tér kíván lenni, ahol a Bosch Rexroth szakértői, a cég partnerei, illetve a modern ipari innováció iránt érdeklődők egy közösség tagjaiként tudnak eszmét cserélni, inspirálódni vagy épp megismerni az úgynevezett Ipar 4.0 legfontosabb újdonságait.

„A Boschnál a jövő technológiáit fejlesztjük, de ehhez elengedhetetlen az ökoszisztéma építése, hogy hidat képezzünk többek között az ipar, a kormányzati és a felsőoktatási szereplők között. A CU.BE ennek a hídnak egy fontos eleme, egy olyan helyszín, ahol ezek a szereplők közösen gondolkodhatnak, egy irányba haladhatnak, támogatva azoknak az innovációknak a létrejöttét, amelyek a mindennapjainkat megkönnyítik, fenntarthatóbbá és biztonságosabbá teszik” – mondta el Kemler András, a Robert Bosch Kft. műszaki területekért és a telephely működéséért felelős ügyvezető igazgatója.

Mint látható, az Ipar 4.0 irányelvei túlmutatnak az egyes cégek működésén, ugyanakkor a közelmúlt olyan eseményei, mint a koronavírus-világjárvány, illetve az ellátóláncok ebből fakadó akadozása rámutatott, napjainkban már csak azok a vállalkozások maradhatnak versenyben, amelyek képesek csúcsra járatni a hatékonyságot, működésük minden területén.

„A gazdaság összes szereplője ugyanazokkal a kihívásokkal küzd: hatékonyabban, olcsóbban, gazdaságosabban szeretne gyártani” – mutatott rá Ács István, a Bosch Rexroth Kft. ügyvezető igazgatója. „Itt a CU.BE-ban olyan példákat mutatunk be, amelyeket a való életben ténylegesen meg lehet valósítani a gyártással, ipari folyamatokkal foglakozó cégeknél. Ráadásul kifejezetten olyan eszközöket lehet nálunk megnézni, amelyek a már meglévő berendezések „felokosításával” teszik hatékonyabbá a cégek működését.”

A régebbi, de jól működő, analóg, esetleg a modernebb technológiákkal kevésbé kompatibilis eszközök átalakítása is a hatékonyságot szolgálja, hiszen miért kellene a remekül bevált készüléket, gépet vagy akár komplett gyártósort lecserélni, ha a Bosch Rexroth eszközeivel azok is bekapcsolhatóak a vállalat digitális vérkeringésébe?

„A technológiánk befogadására alkalmas eszközök felokosításával akár 20-30 százalékos energiamegtakarítás is elérhető, illetve ugyanez akár a cég gazdasági mutatóiban is meg tud mutatkozni” – tette hozzá a Bosch Rexroth Kft. ügyvezetője. „Ez a technológia pedig távolról sem csak a nagy tőkével működő cégek, óriás vállalkozások játszótere, akár egy KKV számára is jó alternatívát jelenthet, sőt, épp ezeknek a kisebb vállalkozásoknak a hatékonyabbá tétele a cél – viszonylag kis befektetéssel. A CU.BE fő üzenete pedig ezzel kapcsolatban annyi, hogy a hazai kis és nagy cégek tegyék meg az első lépést, és éljenek a digitalizáció kínálta lehetőségekkel.”

© Bosch Rexroth Kft.

Utóbbi azért is valóban fontos üzenet, mert hazánkban egyelőre még erősen gyerekcipőben jár az Ipar 4.0 stratégiák alkalmazása. A Centre for Excellence és az MTA SZTAKI 2017-es elemzése rámutatott, hogy a hazai nagyvállalatok 18, míg a KKV-k 15 százalékánál nem is készült még stratégia az Ipar 4.0 implementálására. A helyzet pedig 2022-re sem javult túlságosan: a Századvég kutatása azt találta, hogy a hazai feldolgozóipari cégek közel felénél (46,8 százalék) semmilyen Ipar 4.0 megoldást nem alkalmaznak a hétköznapi működés során, ugyanakkor az érintett vállalatok közel háromnegyede tervezi hasonló bevezetését az előttünk álló 3-5 évben.

„Az Ipar 4.0 megoldásaink nem csak új gyártósorok vagy beruházások esetén alkalmazhatók, sőt, egy egyszerű szenzorkészlet segítségével neki lehet fogni a régebbi, analóg berendezések felokosításának” – mondta Heszegi-Bogár Mariann vevői kapcsolatokért és kommunikációért felelős vezető. „A hasonló digitalizációs megoldások egyik nagy előnye például, hogy már azelőtt láthatóvá válik, ha egy gép lelassul vagy melegszik, hogy leállással járó meghibásodás következne be. Egy váratlan gépleállás ugyanis óriási károkat tud okozni a gyártással foglalkozó vállalatoknak. Ezen felül azonban a szenzorkészleteink és adatmegjelenítő felületünk segítségével további energiafogyasztási vagy pénzügyi megtakarításokat lehet elérni.”

A CU.BE látogatói a fent említett technológiával „felokosított” kávéfőző működése mellett megtekinthetik a szintén a Bosch Rexroth által fejlesztett ctrlX AUTOMATION vezérlőrendszeren alapuló, Ipar 4.0-s szerelőállomást, ahol egy elektromotor gyártási folyamatai zajlanak ember-gép együttműködésen alapulva, valamint egy szakmai oktatásra szánt „miniatűr” gyár működésébe is belenézhetnek.

„A miniatűr gyár egy fémkocka előállítási folyamatát mutatja be a látogatóknak egy teljes gyártósoron keresztül, így demonstrálva az Ipar 4.0 előnyeit” – tette hozzá Heszegi-Bogár Mariann. „A CU.BE ugyanis nemcsak bemutatóterem, hanem olyan élményközpont, ahol a kiállított eszközök szilárd alapot adnak az Ipar 4.0 jobb megértéséhez, lehetővé téve a párbeszédet, melynek keretében új gyártókörnyezetre, egyedi kihívásokra szabott megoldások születhetnek. Ehhez közösen kell gondolkodnunk a partnereinkkel, vevőinkkel és ezt a közös gondolkodást szeretnénk ösztönözni a CU.BE segítségével.”

© Bosch Rexroth Kft.

A ctrlX AUTOMATION rendszer egyébként is remekül demonstrálja a Bosch Rexroth megoldásainak sokoldalúságát, amire szükség is van az ipari cégeknél, hiszen bár sok helyen hasonló lépések mentén zajlanak a gyártási folyamatok, azok gyakran teljesen eltérő műveleteket jelentenek.

„Az ipar világában nincs két egyforma gyár, a partnereink eltérő kihívásokkal szembesítenek bennünket” – fejtette ki Rózner Lajos, a Bosch Rexroth egyik “márkanagykövete”, azaz “mover”-e, ahogy a cégnél a különféle témák evangelizálásával foglalkozó kollégákat hívják. “Éppen ezért nem gondolkodhatunk azonos megoldásokban. A CU.BE-ot már a kezdetektől olyan inspiráló térnek szántuk, ahol rendelkezésre áll minden ahhoz, hogy megérthessük a problémákat, és az ipar szereplőivel közösen gondolkodhatunk, fejleszthetünk.”

A tartalom a Bosch Rexroth Kft. megbízásból, a HVG BrandLab produkciójában készült.

További híreink