Üzleti élet felsőfokon
2024. Október 06. Vasárnap, Brúnó, Renáta

EGYESÜLETTÉ ALAKULT A GÁBOR DÉNES-DÍJASOK KLUBJA

„A jövőt nem lehet előre megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni”

A Semmelweis Szalonban tartott jubileumi ülésen köszöntőt mondott dr. Merkely Béla rektor, az est folyamán felidézték a Gábor Dénes-díjasok Klubjának megalakulását, kiemelve az elmúlt 15 év eredményeit, valamint bemutatták az egyesület terveit is.

„A jövőt nem lehet előre megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni” – Gábor Dénes szavai érzékletesen foglalják össze a tudományos innovációk lényegét – fogalmazott köszöntőjében dr. Merkely Béla. A rektor hangsúlyozta, nem tudjuk ugyan megjósolni, hogy mit hoznak majd a következő évtizedek tudományos felfedezései, az eddigi eredmények, tapasztalatok, valamint a rendelkezésre álló adatok és információk alapján azonban képesek lehetünk olyan igazságok feltárására, amelyek majd alapjaiban meghatározzák a jövőt. Felidézte, hogy a díj névadója, Gábor Dénes 1947-ben dolgozta ki a holográfia módszerét, amiért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Hozzátette, kutatásaira a mai napig építünk, a kommunikáció, a biztonság vagy éppen az orvoslás terén. Dr. Merkely Béla emlékeztetett rá, hogy a ma az egyik legfontosabb tudományos elismerésnek számító Gábor Dénes-díj célja a névadó szellemisége előtt tisztelegve elismerni a műszaki, szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményeket. „Nagy büszkeség számomra, hogy 2015-ben én is átvehettem a díjat, dr. Hangody László és dr. Lacza Zsombor kollégámmal együtt” – idézte fel. A rektor kiemelte, az elmúlt években az egyetem több munkatársa is a díjazottak között volt: dr. Fekete Andrea, dr. Maurovich Horvat Pál, dr. Szigeti Krisztián nemcsak az egyetem kimagasló tehetségű oktatói, kutatói, de nemzetközileg is elismert szakemberek. „A 25 éves jubileumát ünneplő elismerést eddig átvevő szakemberek munkásságukkal nemcsak hazánk, de a Gábor Dénes-díj nevét is tovább öregbítik, meghatározva azt, hogy milyen jövő vár ránk” – vélekedett.

A Semmelweis Egyetem Gábor Dénes-díjasainak listája ide kattintva tekinthető meg

Dr. Darvas Ferenc, az egyesület tiszteletbeli elnöke a Gábor Dénes-díjasok Klubjának elmúlt 15 évét mutatta be, felidézve, hogy a Gábor Dénes-díjjal kitüntetettek 1997. március 22-én alapították meg a klubot, melynek célja a díjazottak közösségi életének elősegítése, a társadalmi és műszaki kihívásokra való reagálás, az innováció és oktatás fejlesztése. Rámutatott, hogy a még hatékonyabb működés érdekében 2023. október 5-én egyesületté alakultak át. Kitért az egyesület legfontosabb tevékenységeire, mint pl. természettudományos, műszaki és orvosi témájú ismeretterjesztő előadások szervezése, az oktatás támogatása, illetve a társadalmi aktivitás, jótékonykodás. Elmondta, a már hagyománnyá vált „klubestek”, több éves múltra tekintenek vissza, melyeken neves előadók számolnak be a kutatási területük eredményeiről, társadalmi-, gazdasági kérdéseket vetnek fel, vagy éppen egy jövőbe mutató új technológiát, eljárást mutatnak be. Kitért rá, hogy a mostani rendezvény célja, hogy az ipari szereplőket és a tudományos szakembereket összehozza, hogy aztán új projektek indulhassanak, amiből termék és innováció lesz. 

Dr. Zárda Sarolta közgazdász, elnökségi tag röviden bemutatta a Gábor Dénes-díjasok Klubja Egyesület elnökségét.

Dr. Szigeti Krisztián elnök, a Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet tudományos főmunkatársa az egyesület terveiről beszélt. Elmondta, hogy a magyar versenyképesség növelése érdekében új szakmai programokat terveznek, amelyekben a társadalmi és gazdasági fejlődést elősegítő, támogató tudományterületek jeles képviselői számolnak be eredményeikről, javaslataikról és terveikről, rövid előadások formájában. Az egyesület tervei között szerepel még a fiatalabb generáció megszólítása is, példát és lehetőséget mutatni az innováció területén, valamint ehhez kapcsolódóan számos szakmai konferencia szervezését tervezik a jövőben, mint például a november 14-re tervezett nagyszabású űrkonferencia. Továbbá szorosabb együttműködést kívánnak kialakítani a tudományos és oktatási intézményekkel, így természetesen a Semmelweis Egyetemmel is. Szélesíteni szeretnénk a tudomány népszerűsítésére alkalmas tevékenységeink listáját is – fűzte hozzá. Dr. Szigeti Krisztián elmondta, alakulóban vannak egy adott tudományos kérdés köré szerveződő szakmai bizottságok is. Kitért arra is, hogy az egyesület segíti a középiskolások orientációját, számos laborlátogatást szervezetek már a többi között a Semmelweis Egyetemen is, amit a jövőben folytatni szeretnének. 

Forrás- Semmelweis hírek
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

További híreink