Üzleti élet felsőfokon
2024. Március 28. Csütörtök, Hajnalka

Elhunyt egy magyar olimpikon

Hetvenhat esztendős korában elhunyt Debreczeni Tibor olimpiai hatodik helyezett kerékpáros.

Debreczeni – amint a magyar szövetség (MKSZ) vasárnapi megemlékezése kifejtette – 1946. szeptember 19-én született Csepelen. Sportolni 1961-ben kezdett, előbb a kajakozással és az atlétikával ismerkedett, kerékpárosként 1965-től versenyzett a Csepel SC-ben. Háromszor választották meg az év kerékpárosának, a Csepellel – egyéniben és csapatban – 17-szeres magyar bajnok lett.

Pályafutása legnagyobb sikereit csapatban aratta, Géra Imrével, Takács Andrással és Petermann Józseffel világbajnoki hetedik helyig jutott. Az 1972-es, müncheni olimpián a 100 kilométeres országúti csapatversenyben a hatodik, pontszerző helyen zártak úgy, hogy eredetileg hetedikként értek célba, de a harmadik időt teljesítő belgákat doppingvétség miatt utólag kizárták. Az egyéni számban 64. lett.

Aktív versenyzői pályafutását 1977-ben fejezte be, majd edzői képesítést szerzett: klubjában az utánpótlással foglalkozott, később a győriek mestere lett. Az ezredfordulón Gyöngyösön alapított klubot, majd a hazai szövetséget segítette.

Szívével hosszabb ideje betegeskedett, április 13-án este, 76 évesen érte a halál.

Nyitókép: Pixabay
forrás infostart.hu

További híreink