Üzleti élet felsőfokon
2024. Április 20. Szombat, Konrád, Tivadar

Elon Musk is a vészharangot kongatja a mesterséges intelligencia miatt

Meglepő helyről érkezett figyelmeztetés arról, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése veszélyes lehet az emberiségre. Elon Musk, a Tesla társalapítója és a szakértők szerint azonnal fel kell függeszteni a fejlesztést.

Mátrix, Terminátor vagy HAL a 2001 Űrodüsszeiából – Hollywood már évtizedekkel ezelőtt gyártott olyan filmeket, amelyek témája az, hogy az ember alkotta gép szembefordul az emberrel.

Most eljutottunk oda, hogy a technológiai fejlesztés eddigi evangélistái is aggódni kezdenek. Még Elon Musk, a Tesla társalapítója is aggódik, akinek elektromos autói algoritmusra épülő önvezető funkcióval is bírnak. A cégalapító milliárdos csatlakozott azokhoz a szakértőkhöz, akik megkongatták a vészharangot: a mesterséges intelligencia fejlesztése veszélyt hozhat az emberiségre.

Több mint ezren írták alá azt a nyílt levelet, amely szerint az emberekkel versengő mesterségesintelligencia-rendszerek potenciális társadalmi és civilizációs kockázatokat rejtenek magukban, továbbá gazdasági és politikai feszültségeket kelthetnek.

„Hatékony mesterségesintelligencia-rendszereket csak akkor szabad kifejleszteni, ha biztosak vagyunk abban, hogy a hatásuk pozitív, a kockázataik pedig kezelhetők lesznek” – áll a levélben.

Az aláírók az OpenAI Chat GPT-4 nevű algoritmusánál is potensebb program kifejlesztésének hat hónapos leállítását sürgetik. Ha egy ilyen szünetet nem lehet gyorsan bevezetni, akkor a kormányoknak kell közbelépniük, és moratóriumot kell elrendelniük – írják.

„A mesterségesintelligencia-laboroknak és a független szakértőknek ezt a szünetet arra kell használniuk, hogy közösen dolgozzanak ki és hajtsanak végre biztonsági protokollokat a fejlett mesterséges intelligencia-tervezés és- fejlesztés érdekében, amelyeket szigorúan auditálnak és független külső szakértők felügyelnek” – áll a levélben.

A levelet Steve Wozniak, az Apple társalapítója, az AI egyik keresztapjaként emlegetett Yoshua Benigo és Stuart Russell, a terület kutatásának úttörője, valamint az Alphabet tulajdonában lévő DeepMind kutatói is aláírták. Tavalyi megjelenése óta a Microsoft által támogatott OpenAI ChatGPT arra késztette riválisait, hogy felgyorsítsák a hasonló nagy nyelvi modellek fejlesztését.

Arra ösztönözte a vállalatokat, hogy integrálják termékeikbe a mesterségesintelligencia-modelleket.

Nagy-Britannia azonban közben csak „laza szabályozást” akar bevezetni az ágazatban. A kormány szakpolitikai dokumentumában felvázolt megközelítése megosztaná a mesterséges intelligencia irányításának felelősségét az emberi jogokat, az egészségügyet és a biztonságot, valamint a versenyt szabályozó hatóságai között, ahelyett, hogy egy új, a technológiával foglalkozó testületet hozna létre.

Eközben a hét elején az Európai Unió biztonsági és igazságügyi szervezete, az Europol is csatlakozott azokhoz, akiknek etikai és jogi aggályai vannak a fejlett mesterséges intelligenciával szemben, mivel szerinte a rendszerekkel esetleg vissza lehet élni, és azokat adathalászatra, dezinformáció terjesztésére és bűnözésre lehet felhasználni.

Nyitókép: MTI/EPA/Alexander Becher
forrás infostart.hu

További híreink