Üzleti élet felsőfokon
2024. Június 23. Vasárnap, Zoltán

Ennyivel több pénze lehetne

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Egy kormányzati döntés értelmében a bankoknak személyre szóló tájékoztatást kell küldeniük ügyfeleiknek arról, mennyivel jobban járnának, ha a folyószámlájukon tartott pénzükből állampapírt vennének.

A kormány egységes tájékoztatást írt elő, melyben a banki folyószámla által elért éves kamatbevételt a Kincstári Takarékjegy, a Diszkont Kincstárjegy valamint a Bónusz Magyar Állampapír által elérhető éves bevétellel vethetik össze a családok.

„A családok hamarosan kezükbe vehetik azokat a banki tájékoztatóleveleket, amelyek segítenek az értékálló megtakarítások választásában. Mindenki egy könnyen értelmezhető táblázatban, számszerű példákon keresztül bemutatva láthatja majd, hogy mekkora bevételre tehetett volna szert, ha megtakarítását a biztonságos és magas hozamot adó állampapírokban helyezi el” – fejtette ki Túri Anikó közigazgatási államtitkár a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.

A kormányzati közlés szerint a családok védelme és a pénzügyi edukáció a cél, mindamellett azonban az is jelentős érv, hogy az államnak az egyelőre elmaradó uniós források miatt jól jön a lakosságok megtakarítása.

A tárca mostani közleményéből kiderül még, hogy a lakossági levél fel fogja hívni a figyelmet, hogy az állampapír-vásárlási lehetőségekről részletes információk a Magyar Államkincstár honlapján elérhetők, állampapír közvetlenül pedig az államkincstárnál vásárolható (vagyis nem a bankok általi értékesítést helyezte előtérbe a GFM közlése).

Korábban a kormányzat már felhívta a figyelmet az üggyel kapcsolatban arra, hogy az infláció miatt a lakosságnál lévő mintegy 7 ezer milliárd forintnyi látra szóló bankbetét jelentősen veszít értékéből. A bankok tájékoztatása is része annak az intézkedéscsomagnak, amellyel a kormány növelni kívánja az állampapír iránti keresletet, amely egyrészt magas kamatot biztosít a kisbefektetők számára, továbbá az így elért kamatnyereséget is Magyarországon tartja.

infostart.hu

További híreink