Üzleti élet felsőfokon
2024. Március 29. Péntek, Gedeon, Johanna

Esti elődöntő: óriási a készültség Párizsban

Mintegy 10 ezer rendőrt és csendőrt vezényelnek Franciaországban az utcákra és közterekre szerda este a katari labdarúgó-világbajnokság elődöntője utáni ünnepléseket követő esetleges rendbontások elkerülésére. A mérkőzésen Franciaország és Marokkó játszik egymással.

„Tízezer rendőrt és csendőrt mozgósítunk, 5 ezret a párizsi régióban, és elsősorban a Champs-Elysée sugárút környékén, további ötezret pedig Párizson kívül” – jelentette be Gérald Darmanin belügyminiszter a nemzetgyűlésben.

A tárcavezető elmondta: nem zárják le a Champs-Elysées-t a forgalom elől, jóllehet ezt kérte a kerületi önkormányzat. Ugyanakkor a párizsi körgyűrű fel- és lehajtóit több helyen is lezárják, valamint számos metrómegálló is zárva lesz a mérkőzést követően.

A belügyminiszter a terrorfenyegetettségre hivatkozva tartotta fontosnak biztosítani „a gyakran családias jellegű örömünnepet”.

A tárca jelezte:a belvárosban 2200 rendőr és csendőr lesz az utcákon

szerda este, míg múlt szombaton – amikor Marokkó és Franciaország is továbbjutott az elődöntőbe – 1500 rendfenntartó volt az utcákon Párizsban.

Rendőrségi források szerint a belügyminisztérium azt is kérte a prefektusoktól, hogy tartsanak razziákat a lakóépületek közös tulajdonú területein (lépcsőházakban, tetőkön, szemét- és babakocsi-tárolókban), ahol esetleg tűzijátékokat, petárdákat vagy más veszélyes tárgyakat rejthetnek el, elsősorban olyan negyedekben, ahol gyakoriak az incidensek.

Jóllehet Franciaországban ezen a világbajnokságon nincsenek szurkolói zónák, szombaton a Marokkó-Portugália és a Franciaország-Anglia mérkőzések után a rendőrség becslései szerint mintegy 20 ezren ünnepeltek a Champs-Élysées-n. Az ünneplés kezdetben békésen indult, de hajnalban szórványos összetűzések voltak rendőrökkel, több kirakatot betörtek és felgyújtottak három robogót. A Párizsban őrizetbe vett mintegy száz szurkoló háromnegyede francia volt – mondta Gérald Darmanin. Országosan 170 randalírozót állítottak elő.

Marokkóban mintegy 54 ezer francia állampolgár él, míg

Franciaországban több mint egymillió marokkói állampolgárt tartanak számon, egy jelentős részük a házassága révén kettős állampolgár.

Marokkó 1956-ig volt francia protektorátus, a két ország között azóta is nagyon erősek a kulturális és gazdasági kapcsolatok, amelyek felerősítik a szerda esti mérkőzés érzelmi jellegét.

Nyitókép: MTI/EPA/Rolex Dela Pena

forrás infostart.hu

További híreink