Üzleti élet felsőfokon
2024. Április 19. Péntek, Emma

Félszáz fős listát tűzött a WA kapujára a Magyar Atlétikai Szövetség

Nagyjából 50 magyar atlétának van több-kevesebb esélye arra, hogy szerepelhessen a 3 hónap múlva kezdődő budapesti világbajnokságon – jelezte az InfoRádiónak Gyulai Miklós, a magyar szövetség elnöke. Arról is beszélt, hogy az idei munka jelentős részét elvégezte a csapat. 

Mindenki egészséges a magyar atléták között, panaszok persze mindig vannak, de ez így normális – adott helyzetjelentést az InfoRádióban Gyulai Miklós, a sportági szövetség elnöke a sportolók állapotáról.

„A csapat zöme átérzi a felelősségét annak, hogy mi vár rájuk, ezért próbáljuk őket ki is vonni a mindennapokból, nem véletlenül hasonlítom a 100 méteres síkfutáshoz a budapesti világbajnokságig hátra lévő 100 napot; kijössz a rajtgépből, megszűnik a világ, nincs senki körülötted, csak arra kell koncentrálni, hogy minél gyorsabban tedd a lábaid egymás után és célba érjél. Most ilyen időszak következik” – fejtegette a sportvezető.

A sportolóknak tehát most kizárólag az edzéseikre kell koncentrálni, arra, hogy a versenyekre odaérjenek, ott jól szerepeljenek. Halász, Kozák, Krizsán

Halász Bencére külön kitért, akin kalapácsvetőként azért nagyobb a teher, mint másokon, mivel az egyetlen olyan sportoló, akinek esélye lehet az éremszerzésre augusztusban.

„Igen, ezt szerettük volna elkerülni, mert ez nagyon meg tud nyomni embereket. Bence nem az a típusú versenyző, atléta, személyiség, akinek nem teher az esélyesség,

bár hozzáteszem, neki sem feltétlenül az. Mindenesetre nekünk az a dolgunk, hogy ha az a kérése, hogy nyugalmat szeretne, akkor támogassuk őt ebben. Jó formában van, az én információm szerint el tudták végezni azt a munkát, amit kellett, nincs tudomásom komolyabb sérülésről, bármi egészségügyi problémáról, bár az mindig van…” – részletezte Gyulai Miklós.

Rajta kívül figyelemre méltó lehet az Eb-ezüstérmes gátfutó Kozák Luca és fedett pályán Eb-bronzérmes hétpróbázó Krizsán Xénia felkészülése. Róluk is azt hallja, hogy „alakulgat a történet”.

„Akik a csapatban a topot képezik, közülük mindenki jól van,

aki pedig azért harcol, hogy kvalifikálja magát, az mint a güzü, dolgozik, megy”

– húzta alá.

A kvalifikációs rendszer szerinte azért is jó, mert még egy motiváció van: a vb kvalifikál a következő világversenyekre, az Eb-re és az olimpiára is.

A szakvezetés az előzetes nevezéseket beküldte a World Athleticsnek (korábbi IAAF), 50-51 név szerepel a listán a szakmai csapat döntése alapján. Közülük lehet, nem mindenki jut el Budapestig, de motivációként Gyulai Miklós szerint láthatják, hogy számolnak velük, ami plusz munkára sarkallja őket.

Nyitókép: MTI/EPA/Erik S. Lesser
forrás infostart.hu

További híreink