Üzleti élet felsőfokon
2024. Április 19. Péntek, Emma

Ferenc pápa ismét a Vatikánban tartotta beszédét

Együttérzését fejezte ki az árvíz sújtotta európai országok lakosságának. Együttérzését fejezte ki az árvíz sújtotta európai országok lakosságának, valamint békét és párbeszédet szorgalmazott a kubai társadalomnak Ferenc pápa, aki kórházi kezelése után először tartotta meg ismét a Vatikánban szokásos vasárnap déli beszédét. Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el […]

Együttérzését fejezte ki az árvíz sújtotta európai országok lakosságának.

Együttérzését fejezte ki az árvíz sújtotta európai országok lakosságának, valamint békét és párbeszédet szorgalmazott a kubai társadalomnak Ferenc pápa, aki kórházi kezelése után először tartotta meg ismét a Vatikánban szokásos vasárnap déli beszédét.

Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el beszédét. Egy hete a római Gemelli kórház tizedik emeleti balkonjáról beszélt, ebben a kórházban hajtottak végre a pápán tervezett műtétet divertikuláris vastagbélszűkület miatt július 4-én. Az egyházfő az Úrangyala-imádságot kísérő szavaiban szolidaritását fejezte ki Németország, Belgium és Hollandia „katasztrofális áradás” sújtotta lakosságának.

Ferenc pápa csatlakozott a Dél-Afrikai Köztársaság püspökeinek felhívásához, mellyel a helyi egyház békét, a rászorulók segítését, valamint a pandémia miatt kialakult egészségügyi helyzet megfelelő kezelését sürgette. A katolikus egyházfő együttérzését fejezte ki a „szeretett kubai népnek a jelenlegi nehéz időszakban”, miután az országban kormányellenes tüntetések zajlottak. Ferenc pápa azt mondta, imádkozik, hogy a szigetországban a béke, a párbeszéd, a szolidaritás és a minél igazságosabb és testvéribb társadalom kerekedjen felül. Ferenc pápa 2015 szeptemberében látogatott Kubába, majd onnan az Egyesült Államokba.

Ferenc pápa a nyári szabadságról is beszélt. Úgy vélte, hogy az igazi pihenés a „minden áron történő teljesítéstől, a munka diktálta rohanástól” való kikapcsolódást jelenti. „Tanuljunk meg megállni, kikapcsolni a mobiltelefont és a másik szemébe nézni, gondozzuk a csendet, csodáljuk a természetet, és regenerálódjunk az Istennel való párbeszédben” – mondta Ferenc pápa.

Az egyházfő a nyári pihenését a Vatikánban tölti kórházi kezelése után. Augusztus 4-ig csak vasárnapi beszédeit tartja meg, utána a szerdai általános audienciák is újraindulnak.

Forrás: MTI

További híreink