Fideszes polgármestere lett Ozorának
Négy településen is vezetőt választottak vasárnap, Nyírpilisen a három jelölt egyike egyetlen szavazatot sem kapott.
Tóth Gábort, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesternek a baranyai Baksán a vasárnap tartott időközi voksoláson.

A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint
- a győztesre 243,
- független vetélytársára, Albrecht Péterre 217
érvényes szavazat érkezett.
A községben az önkormányzati testület tagjait is megválaszthatták a helyiek, a négy képviselői mandátumért tizenkét független jelölt indult.
A településen azért kellett időközi választást tartani, mert a korábbi képviselő-testület a feloszlásról döntött.
Sümegi Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az időközi polgármester-választást a Tolna megyei Ozorán.
A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint
- a győztesre 506-an,
- független vetélytársai közül Nagy Istvánnéra 279-en,
- Tischler Csabára 107-en
voksoltak érvényesen.
A községben az önkormányzati testület tagjait is megválaszthatták a helyiek, a hat képviselői helyért huszonöt független jelölt indult.
A településen azért kellett időközi választást tartani, mert a korábbi képviselő-testület feloszlott.
A független Beri Márkot választották polgármesternek a vasárnap megtartott időközi polgármester-választáson a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilisen. A település választói az önkormányzati képviselői helyekről is dönthettek.
Kerekes Imre jegyző az eredményt részletezve elmondta, a polgármesteri tisztségért három független jelölt indult:
- Beri Márk 266, míg
- Buzás Jánosné eddigi polgármester 206 voksot kapott.
- A harmadik jelöltre, Szarka Györgyre nem érkezett szavazat.
A 476 leadott szavazatból 472 volt érvényes.
A községben az önkormányzati testület tagjait is megválaszthatták a nyírpilisiek, a négy képviselői helyért tizennégy független jelölt indult.
Nyírpilisen feloszlás miatt kellett polgármestert és képviselő-testületet választani; a községben legutóbb idén júniusban tartottak időközi polgármester-választást.
A független Dancs Ákos nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Benken.
A valasztas.hu oldalon közzétett eredmény szerint a 360 névjegyzékben szereplő választópolgár közül 223-an járultak az urnákhoz. A 218 érvényesen leadott szavazatból
- Dancs Ákos 133, míg a másik két független jelölt közül
- Halász Bertalan Zoltán 51,
- Pólyán Csaba pedig 34
szavazatot szerzett meg.
Benken az eddigi polgármester, a független Mészáros Lajos lemondása miatt kellett a voksolást megtartani.
Nyitókép: sdecoret/Getty Images
forrás infostart.hu