Helyt adtak Vitézy Dávid beadványának
Nagy számban vannak érvénytelennek nyilvánított szavazatok
Az NVB 12 igen szavazattal, 4 ellenében meghozott jegyzőkönyvi döntésében elrendelte az összes fővárosi szavazóköri urna felbontását és a vasárnapi főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak átvizsgálását, újraszámolását.
A bizottság döntésében arra hivatkozott, a bizonyítékok alapján alappal merülhet fel, hogy nagy számban vannak olyan érvénytelennek nyilvánított szavazatok, amelyeket a választási eljárásról szóló törvény rendelkezése szerint érvényesnek kell tekinteni.
Az NVB szerint a választás eredményének megnyugtató megállapítása érdekében indokolt az újraszámolás. A szavazatokat a Nemzeti Választási Irodába (NVI) szállítják, azokat az NVB számolja újra, de ehhez igénybe veszi az NVI közreműködését.
Az NVB a mintegy 24 592 érvénytelen szavazat újraszámlálását – az NVI közreműködésével – június 14-én reggel kezdi meg, és tervezetten aznap be is fejezi. A szavazatszámlálásról annak helyszínén a sajtó is tudósíthat.
Az NVB az újraszámláláshoz
a Fővárosi Választási Iroda szavazásnapi körlevelében szereplő útmutatót használja, eszerint ahol a kiesett jelölt mellett egy másik jelöltre szabályos szavazatot adtak le, ott azt érvényesnek kell tekinteni.
Az NVB-nek hat nap áll rendelkezésére, hogy döntsön a fellebbezésről.
A számlálást az NVB végzi, amely szervnek tagjai az országgyűlés által megválasztott 7 választott bizottság tag, a parlamenti frakcióval rendelkező pártok (DK, MSZP, Momentum, Jobbik, Mi Hazánk, Párbeszéd, LMP, FIDESZ és KDNP) által delegált tagok, valamint az EP lista jogán delegált bizottsági tagok.
Fölösleges kapkodás vagy egyszerű igyekezet?
Az NVB jegyzőkönyvi döntését négy delegált nem szavazta meg: Avarkeszi Dezső (Demokratikus Koalíció), Fazekas Tamás (Párbeszéd Magyarországért Párt), Gönczi Gergely (Momentum Mozgalom) és Litresits András (Magyar Szocialista Párt). Ők arra hivatkoztak, hogy alig több mint egy órájuk volt az előterjesztés átolvasására, és véleményük szerint semmi nem indokolja a „kapkodó elbírálást”. Úgy érveltek, mindenkinek az az érdeke, hogy megalapozott döntés szülessen, de a gyorsaság veszélyezteti a döntés megalapozottságát. Arra is hivatkoztak: a fellebbezéshez készült 202 szavazóköri nyilatkozat nem jelenti azt, hogy rendszerszintű lett volna a hiba, ezért nem indokolt az összes érvénytelen szavazat újraszámolása.
A szavazatok újraszámlálása mellett érvelők szerint ugyanakkor mindenki érdeke, hogy a főpolgármester-választás jogerős eredményét minél hamarabb megállapítsák.
Vitézy Dávid: először tisztán kell látni
Türelemmel várjuk az újraszámlálás eredményét – közölte Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt szerda este a közösségi oldalán a Nemzeti Választási Bizottság döntése után. „Nem tudhatjuk, hány tévesen érvénytelennek elkönyvelt, de valójában érvényes szavazat van, az újraszámlálás ezt tisztázhatja” – írta az LMP-Zöldek és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltje.
„A demokratikus választás alapja, hogy minden szavazatot meg kell számolni” – közölte Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid, aki úgy fogalmazott: türelemmel várják az újraszámlálás eredményét, amelyet ilyen kis különbség és az általa bemutatott körülmények mellett indokoltnak tart. Közölte: amint a főpolgármester-választás jogerős eredménnyel zárul, azt el fogja fogadni, de „ehhez először tisztán kell látni”.
Az NVB-nél Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt fellebbezett a Fővárosi Választási Bizottság főpolgármester-választás eredményét megállapító határozata ellen, arra hivatkozva, hogy annak tartalma jogszabálysértő, mert 202 szavazókörben a bizonyítékok alapján olyan szavazatokat is érvénytelennek nyilvánítottak, amelyek érvényesek voltak.
Mint a főpolgármester-választáson a második legtöbb szavazatot kapott jelölt szerdán elmondta, álláspontjuk szerint részben az okozott gondot, hogy a fővárosi kerületekben nem egyformán (és nem mindenhol elég jól láthatóan) húzták ki a visszalépett Szentkirályi Alexandra nevét a szavazólapokról, valamint hogy csak az utolsó pillanatban tisztázta a Fővárosi Választási Bizottság a korábbi NVI-állásfoglalást arról, hogy ha valaki Szentkirályin kívül más neve mellé is ikszel, akkor az érvényesnek számít-e vagy sem. Állítólag volt olyan helyszín is, ahol a delegáltak szavazással döntötték el, érvényesnek tekintsék-e az ilyen szavazólapokat, és hibásan érvénytelennek könyvelték el őket.
Az önkormányzati választáson 76-szor annyi érvénytelen szavazat volt Budapesten, mint az első két helyen végzett jelölt, Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közötti szavazatszám-különbség.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán