Üzleti élet felsőfokon
2024. Október 06. Vasárnap, Brúnó, Renáta

Horrorisztikus részletek derültek ki a Neuralink kísérleti állatairól

Elon Musk azt állította, egy majom sem halt meg amiatt, hogy chipet ültettek az agyába.

Elon Musk cége, a Neuralink nemrég megkapta az engedélyt arra, hogy a jövőben emberek agyába is beültesse az agy-számítógép interfészként szolgáló chipet. Mindez komoly előrelépés azok után, hogy eddig csak állatokon tudták tesztelni a technológiát, a jelek szerint azonban nem árt óvatosnak lenni.

Elon Musk a hónap elején arról írt az X-csatornáján, hogy az állatkísérletek során használt majmok azért pusztultak el, mert már egyébként is életük végén jártak, a halálukhoz pedig nem volt köze a chip beültetésének. A Wired azonban a megtekintett dokumentáció, valamint egy volt alkalmazott beszámolója alapján azt írja, a valóság szöges ellentétben állhat Musk állításával.

A Wired beszámolója szerint akár tucat majom is szörnyű szenvedést élhetett át a beavatkozás után: többek között agyduzzanat lépett fel náluk, de olyan állat is volt, amelyik részleges bénulást szenvedett el.

Az első az Animal 20 kóddal ellátott kísérleti majom esete. A 2019 decemberében elvégzett bevatkozás során a chip belső része eltörött. Később az állat hozzáért a sebhez, ami így újra kivérzett, az implantátumot pedig úgy megrántotta, hogy az részben elmozdult a helyéről. A seb elfertőződött, amit az implantátum miatt nem lehetett kezelni. Az állatot egy hónappal később elaltatták.

Egy másik állat az Animal 15 kódjelű volt. A nőstény a talajhoz kezdte el nyomni a fejét, miután beültették a chipet, egészen addig, amíg a seb vérezni nem kezdett. Az állat teljesen elvesztette a koordinációját. Miután kiderült, agyvérzése van, 2019 márciusban elaltatták.

Egy évvel később az Animal 22 boncolási jegyzőkönyve azt írja, az implantátum annyira elmozdult, hogy a rögzítő csavarokat könnyen ki lehetett emelni a koponyából.

A volt alkalmazott szerint nem igaz, hogy a majmok halálos betegek lettek volna a beavatkozás előtt: az állatok egy éven át voltak a laboratóriumban, mielőtt a műtét megtörtént volna.

A Physicians Committee for Responsible Medicine néven ismert etikai csoport most nyílt levelet küldött az amerikai tőzsdefelügyeletnek, hogy vizsgáltassa ki, mi történt a Neuralinknél. A cég ugyanis azzal csábítja magához a befektetőket, hogy az eljárás biztonságos, ám a jelek szerint könnyen lehet, hogy egyáltalán nem az.

hvg.hu

További híreink