Üzleti élet felsőfokon
2022. Május 26. Csütörtök, Evelin, Fülöp

Idén kétszer annyian vehetnek részt az Erzsébet-tábor turnusaiban

A felújításnak köszönhetően, idén kétszer annyian vehetnek részt a zánkai Erzsébet-tábor turnusaiban.

Novák Katalin Zánkán azt mondta: 30 milliárd forintból teljes egészében megújult a tábor. Korszerűsítették a többi között az épületeket és az éttermet, multifunkciós csarnokot építettek fel, valamint megújították a strandot is. Emellett téliesítették a tábort, így idén először télen is lehetnek Erzsébet-táborok – emelte ki.

Hozzátette: a fonyódligeti tábor felújítása még tart, ott augusztus 1-jén kezdődik a táborozás. A két helyszínen így idén 30 ezer gyermek táborozhat – ismertette.A miniszter elmondta: a gyerekek biztonságosan és tartalmasan tölthetik idejüket a táborban, kulturális, sport- és kézműves programokon vehetnek részt, sárkányhajózhatnak, kirándulóhajón utazhatnak.

Hétvégente a nagycsaládosoknak, egyszülős családoknak és a beteg gyermeket nevelő családoknak is lehetőségük van a táborozásra – tette hozzá. Novák Katalin kérdésre válaszolva azt mondta: a fonyódligeti tábort elbontották, és jurtatábor jön létre a helyén. Ez a nomád körülmények miatt más típusú kikapcsolódást nyújt majd a gyerekeknek, mint például a zánkai tábor – fűzte hozzá.

Az ivói Erzsébet-táborokkal kapcsolatban arról beszélt: idén csak az erdélyi magyar gyerekek táborozhatnak ott, a koronavírus-járvány miatt ugyanis nem utaznak Magyarországról gyerekek táborozni.

Forrás:MTI

A kép csak illusztráció