Üzleti élet felsőfokon
2024. Október 06. Vasárnap, Brúnó, Renáta

Íme Magyarország 37 megbízható munkaadója

A díjjal olyan vállalatokat jutalmaznak, amelyek példaértékű és megbízható módon gondoskodnak munkatársaik munka- és életkörülményeiről

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésének keretében rekordszámú, 37 tagvállalat vehette át a „Megbízható Munkaadó 2024/26“elismerő címet. A díjjal olyan vállalatokat jutalmaznak, amelyek példaértékű és megbízható módon gondoskodnak munkatársaik munka- és életkörülményeiről. A zsűriben helyet kapott a HR Portal szakújságírója, Karácsony Zoltán is.A kitüntető okleveleket Sávos András, a DUIHK elnöke, Robert Zessner, a budapesti Német Nagykövetség gazdasági attaséja és Dr. Vörös Ágnes, a BASF HR vezetője, a zsűri elnöke adták át. 

Sávos András, a DUIHK alelnöke emlékeztetett, hogy a DUIHK immár nyolcadik alkalommal ítéli oda a „Megbízható Munkaadó” címet, idén már nem két, hanem három évre, ezzel is elősegítve, hogy egy-egy jó elképzelés, intézkedés hosszabb távon még inkább beépüljön a HR hétköznapi gyakorlatába. A 2017-ben életre hívott kezdeményezés alapvető célja egyébként, hogy felhívja a cégek figyelmét a munkavállaló-barát környezet fontosságára, és a munkahelyi feltételek folyamatos javítására ösztönözze a vállalatokat. Ugyanakkor az ezt szolgáló intézkedések és megoldások növelik a résztvevő vállalatok vonzerejét is a potenciális munkavállalók irányába, más szóval a cég „employer branding”-jét. Ezért nagyon komplex kritériumrendszernek kell megfelelnie annak, aki elnyeri a cím viselésének jogát. „Aki valaha is részt vett a pályázatban tudja, hogy mennyi erőfeszítést követel ez a pályázóktól, és a ma kitüntetett vállalatok valóban példaértékűek abban, amit tesznek” -jelentette ki Sávos. 

Dr. Vörös Ágnes, a BASF HR vezetője, a zsűri elnöke, a díjátadás keretében kiemelte: „A “Megbízható Munkaadó” cím immár elismert employer branding eszköz lett, amelyet a cégek külső és belső kommunikációjukban, illetve a toborzás során is használnak. Ezzel összefüggésben az idei pályázatokban megfigyelhető, hogy a fő kihívás jelenleg a tehetségek bevonzása és megtartása.”   

Vörös kiemelt néhány jó gyakorlatot is: „A cégek törekednek a sokszínűség és bevonás megvalósítására. Fontosnak tartják a közösségépítést a munkahelyen, erre sok helyen olvastunk kreatív megoldásokat. A nyertes pályázóknál visszatérő elem volt a rugalmas munkavégzés megteremtése. Azokban a munkakörökben, amelyekben ez lehetséges, a munkavállalók otthonról is dolgozhatnak heti 1-2 napot. Számos pályázatban láthattuk a munkáltatók gondoskodó szerepének megjelenését is, akár a szezonális megrendelési állomány esetén fizetett állásidőre is gondolva a számos megoldáson túl. Több cég pedig az alacsony keresetűeknél az infláció felett emelte a béreket.

Az idei díjazottakat a DUIHK éves taggyűlésén jelentették be. A kitüntető cím odaítélése pályázati úton történik, melynek során a résztvevő cégeknek egy részletes kritériumrendszer alapján kell ismertetniük gyakorlati megoldásait, vállalati irányelveit, úgy, mint javadalmazás, szociális-jóléti juttatások, egészség és munkakörülmények, képzés és továbbképzés, fejlődési és karrierlehetőségek. A szakmai zsűri értékelése alapján idén 37 vállalat benyújtott pályázatát bírálták el pozitívan, ezzel a következő három évben ők viselhetik a megtisztelő „Megbízható Munkaadó” címet.

Az idei pályázaton a következő vállalatok nyerték el a DUIHK „Megbízható Munkaadó 2024/26” minősítést (ábécé-sorrendben):

  • Audi Hungaria Zrt.
  • Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Bergmann Könyvelő Iroda Kft.
  • Berner Kft.
  • CLAAS Hungária Kft.
  • Continental Automotive Hungary Kft.
  • DB Cargo Hungária Kft.
  • Deichmann Cipőkereskedelmi Kft.
  • DHL Express Magyarország Kft.
  • Duna-Dráva Cement Kft.
  • GOLDBECK Hungária Kft.
  • HR-Rent Kft.
  • InterGest Hungaria Kft
  • Jobcapital Kft.
  • Kempinski Hotel Budapest Zrt.
  • KIRCHHOFF Hungária Kft.
  • Körber Hungária Gépgyártó Kft.
  • KOSTAL Global Business Services Center Kft.
  • Krones Hungary Kft.
  • Leitner + Leitner Tax Kft.
  • LKH LEONI Kft.
  • Lufthansa Systems Hungária Kft.
  • Lufthansa Technik Budapest Kft.
  • Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Zrt.
  • METRO Kereskedelmi Kft.
  • Penny-Market Kft.
  • Robert Bosch Kft.
  • Rossmann Magyarország Kft.
  • SAP Hungary Kft.
  • Siemens Energy Kft.
  • VERBAU Kft.
  • Veritas Dunakiliti Csatlakozástechnikai Kft.
  • Viessmann Technika Dombóvár Kft.
  • Villeroy & Boch Magyarország Kft.
  • Work Force Kft.
  • ZF Hungária Kft.
  • ZOLLNER Elektronik Gyártó és Szolgáltató Kft.

forrás-fotó-hrportal.hu

További híreink