Üzleti élet felsőfokon
2024. Március 29. Péntek, Gedeon, Johanna

Itt az új Moszkvics, és nagyon nem olcsó

Egy kínai autó klónja az új Moszkvics, és átszámítva tízmillió forintnál is magasabb az ára.

Moszkva mellett novemberben kezdődött meg az első újkori Moszkvics sorozatgyártása, most pedig arra is fény derült, hogy milyen áron debütál az első körben tizenegy kereskedésben elérhető, Moszkvics 3 nevezetű kompakt szabadidő-autó – írja a hvg.hu.

A 4,41 méter hosszú, 150 lóerős 1,5 literes turbós benzinmotorral és hatfokozatú kéziváltóval szerelt elsőkerék-hajtású modell oroszországi alapára 1,97 millió rubel (10,25 millió forint). A 17 colos kerekeken gördülő kocsiban többek közt két légzsák, blokkolásgátló, menetstabilizátor, tempomat, klíma, érintőkijelző, tolatókamera, kulcsmentes indítás és napfénytető is van.

A fehér, fekete, piros, szürke és kék fényezéssel rendelhető Moszkvics 3 tulajdonképpen egy kínai autó, JAC JS4 hasonló felszereltséggel mintegy 670 ezer forinttal kerül többe.

A későbbiekben 108 lóerős 1,6 literes szívómotorral és automata váltóval, valamint elektromos verzióban is kapható lesz a Moszkvics 3, a mintegy 400 kilométeres hatótávú, 68 lóerős Moszkvics 3e villanyautó 3,5 millió rubelbe (18,2 millió forint) kerül, és 925 ezer rubeles (4,8 millió forint) állami támogatás vehető rá igénybe.

2023-ban legalább 50 ezer Moszkvics 3-at terveznek gyártani, melyek közül 10 ezer lesz tisztán elektromos hajtású. Jövőre 100 ezerre kívánják emelni a gyártási mennyiséget, és ha minden jól megy, 2024-ben már 20 ezer elektromos Moszkvics fog készülni.

Nyitókép: auto-motor-und-sport.de

forrás infostart.hu

További híreink