Üzleti élet felsőfokon
2024. Július 20. Szombat, Illés

Kivonulnak az oroszok Herszonból

A hírt maga Szergej Sojgu jelentette be, és „Armageddon tábornok” beszélt róla részletesebben. Az is kiderült, a Donyec-medencébe utazik-e Vlagyimir Putyin.

Elrendelte az orosz csapatok visszavonását a Dnyeper folyó bal partjára az Ukrajnától elcsatolt Herszon megyében szerdán Szergej Sojgu védelmi miniszter.

A „különleges hadművelet” egyesített hadseregcsoportjának parancsnoka, Szergej Szurovikin pedig arról beszélt, hogy a kivonulási manővert a közeljövőben hajtják végre. A hadseregcsoport parancsnokságán, a védelmi tárcavezetőnek kamerák előtt tett bejelentésében Szurovikin azt hangoztatta, hogy az ukrán fegyveres erőknek tervei vannak a kahovkai vízerőmű alatti ártér elárasztására. „A jelenlegi helyzet átfogó felmérése után javasolom a védelemnek a Dnyeper bal partján való felvételét ” – Szurovikin.

„Tisztában vagyok vele, hogy ez egy nagyon nehéz döntés. Ugyanakkor

az a legfontosabb, hogy megóvjuk katonáink életét, és egészében véve a csapatok harcképességét.

Ezenkívül felszabadul az erők és eszközök egy része, amely a műveleti övezet más részein aktív műveletekhez lesz felhasználva, beleértve a támadó jellegűeket is” – tette hozzá.

„Egyetértek az ön következtetéseivel és javaslataival. Számunkra az orosz katonák élete és épsége mindig prioritást élvez” – válaszolta Sojgu.

Az oroszok már hetekkel ezelőtt elszállították a civileket a városból és Herszonban védelmi állásokat építettek ki. Elvágták a város internet-csatlakozását és igyekeztek tönkretenni a közműveket is, hogy minél jobban megnehezítsék az ukrán hadsereg előrenyomulását.

Moszkvában pár napja még azt közölték, hogy nemrég bevonultatott katonákkal erősítik meg a herszoni frontot. Ukrajna arra törekszik, hogy kiszorítsa az oroszokat a Dnyeper folyó nyugati partjáról. Katonai szakértők Herszont a Krím-félsziget kapujának tartják.FrissítésUkrajna jelenleg semmi jelét nem látja annak, hogy Oroszország harc nélkül kivonulna Herszon városából – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója szerdán a Twitteren. A tisztségviselő szavai szerint az orosz csapatok jelentős része a városban maradt, ezenfelül további tartalékokat vonnak be a régióba. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna a saját hírszerzésének hisz, nem a „hangszerelt” orosz nyilatkozatoknak.Jaroszlav Janusevics, Herszon megyei kormányzó arra szólította fel a régió lakosait, hogy ne hozzanak nyilvánosságra információkat az ukrán fegyveres erők műveleteiről.

Herszon a háború első napjaiban esett el (az orosz erők február 24-én, az ukrajnai háború első napján kezdték meg a harcot érte, végül március 3-án foglalták el), és mind ez idáig az egyetlen jelentősebb ukrán városnak számított, amit az oroszoknak sikerült azóta is megszállva tartaniuk. Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 30-án írta alá a négy ukrajnai régió, köztük Herszon megye Oroszországhoz való csatlakozásáról szóló szerződéseket. A területeket a szeptember 23. és 27. között megtartott, a világ országainak túlnyomó része által illegitimnek minősített népszavazást követően annektálták.Evakuált emberekKirill Sztremouszov, az Ukrajnától elcsatolt Herszon megye Moszkva által kinevezett kormányzójának helyettese szerda reggel azt mondta, hogy a régióból, amelyre ukrán katonai nyomás nehezedik, mintegy 80 ezer civilt evakuáltak a helyi hatóságok. Délután több orosz hírügynökség is arról számolt be, hogy a 46 éves Sztremouszov autóbalesetben életét vesztette.

Az orosz elnök igenis útra fog kelni

Nincsenek konkrét tervek arra vonatkozóan, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a Donyec-medencébe utazzon – mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak.

„Még nincsenek konkrét tervek, de nincs kétségem afelől, hogy eljön az idő, amikor Putyin ellátogat a Donyec-medencébe.

Természetesen ezek (az elcsatolt megyék) orosz régiók” – jelentette ki Peszkov kérdésre válaszolva.

A szóvivő egyébként, mint azt Szergej Kirijenko, az elnöki hivatal vezetőjének első helyettese közölte, szerdára virradóra tért vissza Luhanszkból, ahol képzést tartott a helyi média és sajtószolgálatok munkatársainak.

Szerdai harci események Herszonban

A Moszt helyi hírportál arról számolt be, hogy Herszon megyében egyszerre több híd is felrobbant, mélyen bent a régió orosz megszállás alatti területén. A kiadvány három hidat nevezett meg, amelyeket pokolgéppel felrobbantottak. Ezek a Darjivszkij, a Tyahinszkij és a Novovasziljivszkij hidak, amelyek az orosz csapatok „hátában” vannak. A hírportál közölte, hogy a telegramon tömegesen tesznek közzé információkat és fotókat a lerombolt hidakról. Az orosz erők ugyanakkor azt állítják, hogy a hidakat „az ukrán fegyveres erők előretörésének akadályozása érdekében” robbantották fel.

Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője a Telegramon arról adott hírt, hogy az orosz erők eltaláltak egy lakóházat a Herszon megyei Novovoszkreszenszke faluban, aminek következtében egy ember meghalt, egy pedig megsérült. A tisztségviselő szavai szerint ezzel a támadással a teljes falut megsemmisítették.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a szerdai hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy Herszon megyében az orosz hadsereg három ukrán taktikai század Kacskarivka, Pjatihatki és Szadok felé indított támadásait verte vissza, jelentős veszteségeket okozva nekik. A tábornok szerint Kupjanszk irányában az előrenyomulással sikertelenül próbálkozó ukrán hadsereg több mint hatvan katonát, két gyalogsági harcjárművet és öt gépjárművet, Limannál mintegy száz katonát és „zsoldost, egy harckocsit, két páncélozott harcjárművet, egy Grad sorozatvetőt és három kisteherautót veszített.

Nyitókép: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

forrás infostart.hu

További híreink