Üzleti élet felsőfokon
2024. Április 20. Szombat, Konrád, Tivadar

Megfejtettek egy elveszettnek hitt kánaáni nyelvet

Két agyagtábla szövegeit sikerült értelmezni.

A kutatók megfejtettek egy elveszettnek hitt kánaáni nyelvet, amelyet két agyagtáblára írtak négyezer évvel ezelőtt. A táblákat az 1980-as években fedezték fel Irakban: az egyik egy angliai magángyűjteménybe került, a másik pedig Jonathan és Jeanette Rosen ékírásos gyűjteményébe, az Egyesült Államokba (a nyitóképen). Mindkét tábla az úgynevezett amoriták (egy ókori, északnyugati sémi nyelvű, levantei nép, akik Mezopotámia déli részének nagy részét is elfoglalták) ismeretlen nyelvén rögzített mondatait és kifejezéseit rejti – írta az Origo.

Manfred Krebernik és Andrew R. George már 2016 óta elemzik a táblákat, ám tanulmányuk eredményeit csak most tették közzé a Revue d’assyriologie et d’archéologie orientale (Asszirológiai és keleti régészeti folyóirat) című francia szakkiadvány legújabb számában. A nyelvtant és a szókincset vizsgálva azt is megállapították, hogy az elveszettnek hitt nyelv a nyugat-sémi nyelvcsaládba tartozik, amelybe a héber és az arámi is – részletezte az eredményeket a HeritageDaily.

Az első szöveg tartalma istenségek, csillagok és csillagképek, ételek és ruházati tárgyak nevét írja le. A második szöveget teljes egészében a társadalmi érintkezésből vett kétnyelvű mondatoknak szentelték.

Nyitókép: Rudolph Mayr – Rosen Collection

forrás infostart.hu

További híreink