Üzleti élet felsőfokon
2024. Április 16. Kedd, Csongor

Németországban váratlan irányt vett az infláció – a vádlottak padján az élelmiszerek

Az élelmiszerárak növekedése akadályozta az infláció remélt csökkentését Németországban. A fő bűnös a cukor és a tojás, az előbbi ára egy év alatt 70 százalékkal emelkedett. Az inflációt egyelőre nem sikerült mérsékelni.

A németországi fogyasztók továbbra is a tartósan magas drágulással küzdenek. A fogyasztó árak – akárcsak januárban – februárban is 8,7 százalékkal voltak magasabbak, mint az elmúlt év februárjában.

Az inflációs ráta továbbra is magas szinten maradt – értékelte a statisztikai hivatal elnöke. Ruth Brandt szerint a háztartások számára februárban is leginkább az élelmiszerárak emelkedése volt érezhető, amelyek az energiaáraknál is nagyobb mértékben növekedtek.

A hivatal jelentéséből kitűnt az is, hogy egy év alatt az élelmiszerek 21,8 százalékkal drágultak.

Egy hónap alatt, azaz a januárihoz viszonyítva a februári fogyasztói árak 0,8 százalékkal emelkedtek. Az elmúlt év hasonló időszakának áraihoz viszonyítva az áremelkedésből mindenekelőtt a tejtermékek, valamint a tojás „vették ki részüket” 35,3 százalékkal, továbbá a kenyér és a gabonatermékek 24,3 százalékkal. Ami az egyes termékeket illeti, különösen feltűnő a cukor árának egy év alatt történt csaknem 70 százalékos emelkedése.

Szakértők szerint a jelenlegi 8,7 százalékos infláció, valamint élelmiszerek árának mintegy 20 százalékos drágulása miatt sokaknak változtatniuk kellett addigi fogyasztási szokásaikon. A kereskedelem ezt különösen megérzi. Egy felmérés szerint nagy a kereslet a különleges akciók, illetve a gyakran leértékelt termékek iránt. Egy 25 országra kiterjedő adatgyűjtés eredményei arra mutattak rá, hogy a csaknem 10 ezer megkérdezett 69 százaléka kiadásait csak a legszükségesebb árukra korlátozta. Tizenöt százalékuk pedig úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi körülmények között egyáltalán nincs pénze olyan termékekre, amelyekre igazán nincs is szükségük.

Az élelmiszerekre és a szolgáltatásokra nehezedő tartósan magas inflációs nyomás jelentős mértékben a drága energia közvetett inflációs hatásával magyarázható. Például amikor a vendéglátóiparban növekednek az árak, mivel megemelkedtek a fűtési és a főzéshez szükséges energia költségei, vagy amikor a pékségek emelik az árat, mert megdrágult a sütéshez szükséges földgáz – vélekedett a Hans-Böckler Alapítvány konjunktúrakutató intézetének egyik vezetője. Hozzátette ugyanakkor, hogy az „energiainflációnak” az elkövetkező hónapokban várható csökkenése némi késéssel az említett közvetett hatások mérséklődését eredményezheti.

Nyitókép: Pixabay
forrás infostart.hu

További híreink