Üzleti élet felsőfokon
2024. Június 23. Vasárnap, Zoltán

Óriási NATO-művelet készül az oroszok miatt

A hidegháború óta nem tartott ekkora seregszemlét az észak-atlanti szövetség.

Több mint 40 ezer katona részvételével, a hidegháború lezárulta óta nem látott mértékű hadgyakorlatra készül jövő tavasszal a NATO, amin a szövetség tagjai az esetleges orosz támadással szembeni védekezést gyakorolják.

A manőverek során várhatóan 500–700 légi küldetést hajtanak végre. A gyakorlaton részt vesz több mint 50 hajó és mintegy 41 ezer katona is, és a műveletek idején egy orosz vezetésű, az akció alatt Occasus névre keresztelt szövetség elleni védekezés lesz a középpontban. A hadgyakorlaton részt vesz az egyelőre még nem NATO-tag Svédország is, így összesen 32 ország katonái vonulnak fel.

A műveleteket Németországban, Lengyelországban és a balti államokban hajtják végre februárban és márciusban – írja a Financial Times, amit a VG szemlézett.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár még tavaly júniusban közölte, hogy a szövetség a jelenlegi 40 ezer főről több mint 300 ezer főre bővíti gyorsreagálású erői létszámát. A NATO mindemellett átalakítja haderejét, hogy az Afganisztánban és a Balkánon használt könnyű és mobil egységek mellett nagyobb hangsúlyt kapjanak a nehezebb, hagyományosabb egységek is.

A bejelentést követő hónapban a vilniusi NATO-csúcson új regionális védelmi tervek létrehozásáról is döntés született, ahogy Allied Reaction Force (Szövetségi Válasz Erő) néven új, gyorsreagálású multinacionális alakulat felállításáról is határoztak – idézi föl a lap.

A vilniusi csúcstalálkozón különösen az Oroszországgal határos balti államok sürgették a szervezet keleti szárnyának megerősítését, miután Fehéroroszországban is csapatokat vontak össze a határok közelében. Július elején Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte, hogy atomfegyvereket is telepítenek az országba.

A balti államokba többnemzetiségű zászlóaljakat is telepített a szövetség, míg Németország júniusban bejelentette, hogy 4 ezer katonát fog állandó jelleggel Litvániában állomásoztatni.

infostart.hu

További híreink