PROF. DR. KAMONDI ANITA
Neurológia
RÖVID BEMUTATKOZÁS:
Neurológus szakmai igazgató. Az MTA doktora, osztályvezető főorvos.
ÖNÉLETRAJZ:
1987-ben szerzett orvosi diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. 1993-ban neurológia szakvizsgát tett, 1996-ban elnyerte az orvostudományok kandidátusa címet. 2005-ben habilitált a Semmelweis Egyetemen. 2008-ban klinikai neurofiziológiai szakképesítést szerzett.
1987-1994 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem Neurológiai Klinikáján dolgozott, majd a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikáján folytatta munkáját, ahol 2006-ban egyetemi tanári kinevezést kapott.
2010-től kezdődően irányítja az OKITI Neurológiai Osztályának szakmai működését.
1989-1999 között közel 5 évet töltött külföldi intézetekben idegtudományi alapkutatással. Az utóbbi években fő érdeklődési területe a különböző eredetű tremorok pathomechanizmusának vizsgálata. A Nemzeti Agykutatási Program keretében az Alzheimer-kór és az epilepszia lehetséges kapcsolatát kutatja. Tudományos közleményeinek száma 100 feletti, több tankönyvfejezet és gyakorlati tankönyv szerzője.
A Semmelweis Egyetem Klinikai Neurofiziológiai Szakképzési Grémiumának elnöke, valamint Neurológiai Grémiumának tagja.
A Magyar Klinikai Neurofiziológiai Társaság elnöke, a Magyar Neurológiai Társaság vezetőségének tagja, az UEMS Board of Neurology valamint Board of Clinical Neurophysiology magyarországi képviselője. Az NKFIH Klinikai orvostudományi zsűri elnöke.
Több szakmai és tudományos díj kitüntetettje, többek között elnyerte a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat és a Széchenyi István Ösztöndíjat, valamint a Semmelweis Egyetem Oktatói Merit Díját.